- Home >
- dsfsd
Posted by :
Deszy
2015. március 21., szombat
Imádom ezeket a novellákat!
Simon megismeri, mi a legnagyobb bűn, amit egy Árnyvadász elkövethet: a társai cserben hagyása. A XIX. század elején Tobias Herondale elárulta Árnyvadász társait a csata hevében, és hagyta őket meghalni. Az életével kellett volna fizetnie a bűnért, de Tobias soha nem tért vissza, ezért Tobias életéért cserébe a feleségéét vették. Simont és diáktársait sokkolja az a brutalitás, amiről tanulnak, különösen amikor rájönnek, hogy az asszony gyermeket várt. De mi van, ha a gyermek túlélte? Lehetséges, hogy létezik egy elveszett Herondale vérvonal ma is?Kiadó: Walker
Oldalszám: ??? (elvben 96, de nincs annyi)
ISBN: B00R2B2PVW
Sorozat: Tales from the Shadowhunter Academy 2.
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,18)
Megrendelési link
Véleményem
Mondhatni, régi motoros vagyok már az Árnyvadászok világában, és elég
sok órát invesztáltam már a sorozatba - minden olvasás, mind nézés, mind
érdekességek, hírek gyűjtése szintjén. Pontosan azért, mert már lassan
aggnak számítok az Árnyvadászok (ezúttal a rajongókra gondolok) között,
tudom, hogy egy ilyen hosszú sorozat alatt sokszor változhat az, éppen
ki a kedvenc szereplője az embernek vagy legalábbis ki az, akiért a
leginkább izgul. Nekem a TMI sorozat elején ez a kedvenc szereplőm
vitathatatlanul Jace volt, és ha csak az első három kötetet vesszük, ez
még mindig helytálló is. Viszont azóta már jó pár kötettel és más
sorozattal előrébb járunk, és bár imádom Jace-t, ma már nagy eséllyel
nem őt emelném egy "Ki a kedvenc?" kérdésre adott válaszomban.
Jó távolról indítottam az értékelést, ezért jogosan jön a kérdés, hogy
ennek vajon mi a fene köze van a legutóbbi Akadémia novellához. A válasz
egyszerű: Simon. Simon az a szereplő, akivel a kapcsolatom talán a
legjobban megváltozott a sorozat alatt. Az elején csak az idegesítő
harmadik felet láttam benne, az a karakter volt, aki minden második YA
könyvben felbukkan: a legjobb barát, aki bele van zúgva a főhősnőbe, aki
nyilvánvalóan nem viszonozza az érzelmeit. Azt már a második rész táján
is lehetett érzékelni, hogy Simon szép lassan azért kinövi ezt a
skatulyát, és a Végzet ereklyéi második felében már határozottan
fontosabb és érdekesebb karakter lett, de valahogy még mindig nagyon
távol éreztem magam tőle. Az első áttörést valójában a film hozta,
bármennyi hibáját is tudnám felsorolni, Simont annyira jól eltalálták,
hogy egyszerűen megszerettem. Úgy éreztem, sokkal jobban megismertem és
megértettem őt a film után. (Ezért is lesz nagyon furcsa, ha a
sorozatban nem Robert Sheehan alakítja majd.) És a befejező, City of
Heavenly Fire sorozatban Simonért egyszerűen a szívem szakadt meg, és
probléma nélkül merem kijelenteni: abból a részből ő volt a kedvencem.
Nagy utat jártam be hát Simonnal az oldalamon, és az Akadémia novellák
úgy tűnik, még messzebb visznek majd ezen az úton.
Az első rész alapján még erős lett volna ezt ilyen határozottan
kijelenteni, de a második után már megteszem: úgy érzem, Simon kicsit
visszadja azt a régi érzést, azt, amiért én annyira szerettem és
szeretem ezt a sorozatot. A nagy háború után az Árnyvadászok világa
változik, és hat kötet (plusz a kiegészítők) után ennek ideje is, Simon
pedig a változás élvonalában van. És ezért (is) imádom!
Ha valaki brutálisan nagy akciókat vár a novelláktól, az csalódni fog. A
The Lost Herondale-ben akad egy akciójelenet is, de közel sem elég
hosszú ahhoz, hogy nagyon el tudjunk csámcsogni rajta. (Bár ahogy halad
előre Simon a képzésben, valószínűleg lesz ebből még több is.) Valójában
lehetett volna ez a jelenet sokkal hosszabb és izgalmasabb is, de az
első novellához hasonlóan ebben is fontosabb szerepet kap Simon érzelmi
világa. Még az akciójelenetben is. És ez az érzelmi világ végre nem egy
szerelmi szálat jelent, vagy egy mély parabatai köteléket (amiket amúgy
szerettem, félreértés ne essék). Simon magát keresi, és az új Simon
helyét az Árnyvadászok közel sem egyszerű világában.
Még mindig imádom, ahogy ezekkel az érzésekkel küzd. Próbálja valahogy
összeilleszteni magát, és megtalálni Simont a két Simon között és
mellett. Van a Simon, aki végrehajtotta azt a sok mindent, amit
olvashattunk. Van a Simon, akire ő emlékszik a hamis emlékekből. És van a
harmadik, a jelenlegi Simon, akiben mindez egy óriási katyvasszá
alakult. Aki egyrészt érzi, amit az igazi Simonnak éreznie kellene,
tudatalattija ezt erősíti, miközben tudatosan ő még mindig "csak az a
mondén". De az a mondén, aki előbbi két Simontól egyre távolodik, és egy
harmadik verzió útját alakítja.
Beszéltem az Árnyvadász világ változásáról meg arról, hogy Simon az
élvonalban van. Nos, a változás abban, amiről beszélek, még meglehetősen
kérdéses, de Simon ott van, és kiáll azért, amiben hisz. Talán észre
sem veszi, de pontosan ez az, ami miatt igazi hős. (Ugye az első részben
nagy szerep jutott annak, hogy Simontól mindenki azt várja, profi
megmentő legyen. Ezzel is küzd még mindig, bár talán az első novellában
ez hangsúlyosabb volt.) Simon nem egyszer kiáll a maga igazáért ebben a
novellában is, és igen, emberek, álló ovációt kérek: meg meri
kérdőjelezni a Törvényt. Jön ez a srác, aki mondén, aki Alvilági volt,
aki pontosan tisztában van vele (még ha csak halvány emlékek és érzések
szintjén is), hogy milyen a másik, a lenézett oldalon állni, és most
ütet tör magának az "elitbe", és nem hajlandó behódolni az elit diktálta
normáknak. Zseniális, komolyan mondom. Ha csak ennyi lenne a Simon
novellákban, már imádnám. Az Árnyvadász könyvekben mindig is nagy szerep
jutott a kisebbségek elfogadásának, mindig is foglalkozott ezekkel a
kérdésekkel. De ahogy Clary, valahogy mi is elfogadtuk útközben, hogy az
normális, hogy Árnyvadászok és Alvilágiak, Árnyvadászok és mondénok
között ekkora űr tátong. Persze, kicsiben harcoltunk ellene - például
Alec és Magnus, Simon és Izzy kapcsolata miatt, de nagyban nem. Most
Simon megteszi. Simán elküld melegebbre mindenkit, és bár a
próbálkozásai egyelőre még nem rengetik meg alapjaiban a világot,
hiszem, hogy hosszú távon meg fogják.
Ennyit Simon érzelmi világáról és küzdelmeiről, tudnék még írni róla
hosszan, akár spoilerek nélkül is, de nem teszem. Magasan ez volt a
novella legérdekesebb része, de azért beszéljünk a többi dologról is.
Valószínűleg a sorozat rajongóit a novellával kapcsolatban leginkább
annak a bizonyos elveszett Herondale-nak a kiléte érdekelné, aki a
címadó. Nos, valójában ennek nincs is olyan nagy szerepe, kétszer
kerülünk kapcsolatba a dologgal, történet a történetben. Viszont hiába a
kevés említés, érzelmileg elég sokkoló a sztori. És azt sem állítom,
hogy az olvasás után sokkal több válaszunk lesz, talán inkább még több
kérdőjel. (Személy szerint nekem egy új összeesküvés-elméletem van, ezt
majd még igyekszem kifejteni egy posztban az Árnyvadász oldalon.)
Ami a mellékszereplőket illeti, még mindig imádom George-ot, de
lényegesen kevesebbet kaptunk belőle, mint szerettem volna. Viszont
kifejezetten élveztem, hogy jobban megismerhettük Julie hátterét is,
rettentően fogom élvezni, ahogyan kibontjuk a nagy háború áldozatait -
ahogy Julia is mondja, mindenki veszített valamit, van, aki mindent. Ez
annyira erős mondat volt tőle! És annyira szépen előrevetíti, mire
számíthatunk innentől kezdve az Árnyvadász történetekben. (Már persze a
The Last Hours sorozat kivételével, ami időben jóval korábban játszódik
majd.) Jon még mindig az agyamra megy, egyszerre idegesít, és nevettet
meg a nagyzolásával - mondjuk például akkor, amikor nyusziként
cselekszik, majd hősként állítja be magát.
És ha már mellékszereplők, jogosan merül fel a kérdés: mi van a TMI
főszereplőkkel? Vannak? Igen, vannak, visszatér Izzy és Clary is egy
jelenet erejéig. De nem hangsúlyosak. Simon új élete az, amiben igazán
elmerülünk, és leginkább ebbe próbálunk beilleszteni egy-egy darabkát a
régi időkből, és még nem igazán kezdett el összemosódni a kettő. (Amit
egyébként már nagyon várok. Simon tökéletesen beilleszkedik egy új
társaságba, Claryék meg közben otthon profi Árnyvadászokként folytatják
mindennapjaikat, és valójában egyre távolabb kerül egymástól ez a két
világ. Várom, hogyan fog ez a kettő megint egyesülni. Valószínűleg nem
lesz egyszerű, de ha jól megírják, nagyot fog ütni.) Valójában
kifejezetten üdítő, hogy ezúttal nincsen Clary-Jace szenvedés, vagy más
szerelmi szál.
Szóval kicsit összefoglalva: az új novella még mindig nagyon jó, bár nem
feltétlen kapjuk meg tőle azokat a válaszokat, amelyeket keresünk.
Feltűnik néhány régi szereplő, de itt az új Simon és az új Simon élete
és küzdelmei, főleg belső küzdelmei vannak a főszerepben. Még mindig
fontos kérdés, hogy a régi Simon helye hol van a mostani életében,
egy-egy pillanatra még halovány emlékfoszlányok felbukkanására is lehet
számítani. De egyre fontosabb Simon múltja egy másik kérdésben: az
Árnyvadászok Törvényének igazságtalanságait veszi észre, és volt
Alvilági-mondénként mer megkérdőjelezni. Álló ováció Simonnak, a kedvenc
szereplőmmé kezdesz emelkedni, Napjáró, aki nem Napjáró!
KEDVENC LETT